Barcikai teke
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Általános
 
Archívum
 
Szabályok

A sportról

A teke sportágban a játékosok célja, hogy minél több bábut - szakzsargonban fát - dobjanak előre meghatározott dobásszámból. A teke elsősorban csapatjáték, ahol egy csapat hat főből áll és a meccset az a csapat nyeri, amelyik csapat több pontot szerez.Egy meccsen összesen nyolc pontot lehet szerezni, ezért egy tekemeccs végeredménye 8:0,7:1,stb lehet.A győzelemért a bajnokságban 3, a döntetlenért 1 pont jár.

Bajnokságok és a pontozás

Magyarországon jelenleg (2006) Superliga, NBI, NBII, NBIII illetve ezen csapatok tartalékbajnokágai kerülnek megrendezésre. Emellett rendeznek amatőr bajnokságokat és természetesen egyéni,illetve páros -mint pl. Országos Bajnokság - versenyeket is . A különböző bajnokságokban résztvevő csapatok amennyiben megnyerik az adott bajnokságot magasabb osztályba jutnak, míg a bajnokság utolsó helyén végzett csapatok alacsonyabb osztályba kerülnek. Jelenleg a Superliga országos szintü, az NBI-ben szereplő csapatok keleti illetve nyugati csoportra, az NBII-es csapatok pedig 4 csoportra oszlanak. A pontszerzés szabályai nem ugyanazok minden osztályban; az NBIII illetve a tartalékbajnokságok pontjai a felsőbb osztályokétól eltérőek.

A magasabb osztályokban a pontszerzés menete a következő:

A csapat pontjai két tényezőből állnak össze: az ún. csapatpontokból, illetve a több fáért járó két pontból.

Minden játékos az ellenfél egyik játékosával lép pályára és két pályán egyidőben dobnak (a játékos az egyiken , az ellenfele a másikon), ellentétben a bowlinggal ahol a játékosok felváltva dobnak. Minden játékos összesen 120 dobást dob, 30 dobásonként pályacserével. Ez mit is jelent? Magyarországon jelenleg 2-es,4-es illetve 6 pályás tekecsarnokok vannak.Pl. a 4-es pályán ez a következőképpen zajlik: a játékos az 1-es pályán kezd, ellenfele a 2-en, aztán 30 dobás múlva cserélnek, a játékos dob tovább a 2-en az ellenfele pedig az 1-esen. Újabb 30 dobás múlva a játékos átmegy a 4-es pályára, ellenfele a 3-asra és a játékos a 3-ason fejezi be a dobást, ellenfele pedig a 4-esen. Természetesen az a páros aki 3-4 pályán kezdett, az 1-2-esre kerül és ők ott fejezik be a versenyt. Ezután jön a többi játékos hasonló rendszerben.A 2-es pályán ez úgy zajlik, hogy minden játékos kétszer dob mindkét pályán, a 6-oson pedig 1-2-3-4, vagy 3-4-5-6 vagy 5-6-1-2 verziók lehetségesek.

Minden játékos az ellenfelével 4x30-at dob-azaz pályánként 30-at - és annak alapján hogy ki nyeri meg ezeket az ún. szetteket, pontot kapnak, tehát így kialakulhat 4:0,3:1,2:2,stb pontarány. Amennyiben a játékos legalább 3 ilyen szettpontot nyert, kap egy csapatpontot függetlenül attól, hogy ő vagy ellenfele ütötte a több fát. Amennyiben 2:2 az állás, az a játékos kapja a pontot, amelyik a több fát ütötte.

Ez alapján összesen 6 csapatpont kerül kiosztásra. A meccs végén az a csapat amelyik a több fát (összes csapatbeli játékos eredményének összege) ütötte plusz két pontot kap és így alakul ki a meccs végeredménye.

Az NBIII-as illetve tartalékbajnokságokban a következőképpen módosul ez a pontszerzési szabály:

(Megjegyzés: 2007-tôl a Szuperliga, NBI, NBII csapatok tartalékbajnokságaiban is már a fentebb említett rendszer lépett életbe. 2006-ig még a következôkben ismertetett számítási módszer volt érvényben.)

Itt a csapat összes pontja szintén a csapatpontokból illetve a több fáért járó két pontból áll össze, de itt a játékosok összesen 100-at gurítanak és csak két pályán, azaz 50-50-et. Ami a pontszerzésben a leglényegesebb különbség, hogy a játékos nem az ellenfelét kell hogy legyőzze, hanem minél többet kell gurítania hiszen a csapatpontokat azok a játékosok kapják, akik a 12-ből a hat legjobb eredményt dobták.

Régebben ugyanez a pontszerzési metódus volt a magasabb osztályokban is, és sokan még most sem békéltek meg ezzel az új pontozási rendszerrel, hiszen a magasabb osztálybeli szabályok szerint az a játékos is szerezhet pontot, aki kevesebbet dobott , mint az ellenfele,de van 3 szettpontja.Előfordulhat, hogy a 12-ból a legjobb eredmény nem szerzett csapatpontot, mert ellenefele 3 szettben megverte őt ráadásul kevesebb fát is dobott. A magasabb osztályokban kialakított pontozási rendszer kiélezi az egyéni küzdelmeket a csapaton belül, fontossá válhat a taktika, hiszen nem mindegy ki kivel fog játszani; a csapat gyengébb játékosát kivel játszassa az edző, az ellenfél leggyengébb játékosával, vagy esetleg alkalmazzon más taktikát?

Az elmúlt években sokat változtak a szabályok, jelenleg a fenti rendszer van érvényben, de nincs kizárva, hogy ez újra megváltozik. Sokáig az volt a helyzet, hogy a Superligában a játékosok 200-at dobtak, pályánként 50-t, az NBI-ben 160-at pályánként 40-et, az NBII-ben 120-at, pályánként 60-at és ennél lejjebbi osztályokban 100-at, pályánként 50-et. Korábban nem volt kikötve ifjúsági játékos kötelező szerepeltetése a csapatban, de ezt most NBII illetve annál feljebbi osztályokban kötelezővé tették. Az ifjúsági játékosok - 24 éves korukat be nem töltött játékosok - az NBI illetve Superligában külön bajnokságot vívnak(2-2 játékos), az NBII-ben pedig a hat játékosból egynek kötelezően ifistának kell lennie. Ez jelentősen megnehezítheti a csapatok életét, hiszen a nevesebb szakosztályok kivételével igen nehéz a csapatnak ifjúsági játékost szereznie, hiszen a fiatalok körében nem nagy az érdeklődés e sport iránt.

A pálya

A tekepálya kb 28 méter hosszú, kilenc, kb 40 cm-es bábu csúcsára állított négyzet alakban helyezkedik el a pálya végén. A bábuknak külön nevük van- persze nem karcsi, jenő, béla meg hasonlók:) .A játékoshoz legközelebb álló fát - a csúcsára állított négyzet első fáját - első fának hívják. A négyzet közepén lévő fa a középső fa másnéven búbos,mert általában ennek a bábunak a tetején van egy kis "dudor". A játékostól legmesszebb lévő fát hátsó fának hívják. A négyzet két szélső csúcsán lévő két fa, a jobb illetve bal paraszt, míg a melletük elhelyezkedő fákat, annak függvényében, hogy hátul,elöl, jobb illetve bal oldalon vannak, jobb-hátsó, bal-hátsó, jobb-első,bal-első dámának hívják.

A golyók mérete szabvány szerinti, nincsenek olyan eltérések, mint a bowlinggolyók esetében. A golyók kb 2.9 kg -t nyomnak, egy átlagos tenyérben elférnek, ezért nincs szükség a bowlinghoz hasonló lyukakra a golyókban.

Gurítások

A dobások fajtája két típusba sorolható: vannak a teli gurítások -szakzsargonban teli -és a tarolás gurítások( röviden tarolás). A teli gurítás esetén a játékos mind a kilenc bábura dob, majd miután leütött belőle valamennyit, újra visszakapja mind a kilenc bábut. A tarolás esetén azonban a játékos csak azokat a bábukat kapja vissza amiket nem ütött le. Látható, hogy a teli gurítás sokkal nagyobb eredményekkel kecsegtet mint a tarolás. A játékos egy meccsen fele telit és fele tarolást dob minden esetben, ami a korábban említett 4x30-as gurításszámnál maradva azt jelenti, hogy a játékos minden pályán 15 telit és 15 tarolást dob.

A leütött fák számolásánál nincsenek pluszpontok, a játékos csak azokat kapja meg, amiket leütött. Ha egymás után három kilencest dob, akkor sem kap bónuszt. Sokan,akik először hallanak a tekéről, gyorsan kiszámolják, hogy pl 100 dobásból mennyi a maximum és aztán csodálkoznak mikor kiderül hogy a számukra kevésnek tünő 500 nagyon, nagyon jó eredménynek számít 100 dobásból. Pedig ha belegondol az ember nincs ezen semmi csodálkoznivaló: a telinél még elképzelhető hogy valaki tartja mondjuk a nyolcas átlagot, azaz minden dobásra nyolcast dob, de tarolásnál ez már nem lehet hiszen ha az elsőre nyolcast dob, akkor a másodikra csak egy fát dobhat és ez mindenképp ront a nyolcas átlagon.

 
Eseménynaptár
2019. Január
HKSCPSV
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-09-29
 
Egyéb versenyeink
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.